Bővítsd a raktárad pályázattal

A napokban jelent meg a mikro, – kis – és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása, a GINOP 1.2.8-20 pályázati kiírás alatt.

 

Így lehetőség van pályázat útján a raktár kapacitásának, eszközeinek megújítására, bővítésére, új infrastruktúra kialakítására, ami hozzájárul a még optimálisabb és eredményesebb logisztikai folyamatokhoz. De lehetőséget teremt arra is, hogy az eszközökön túl a telephelyet, vagy raktárat is bővítsünk.

 

Önállóan támogatható tevékenységek tárgykörébe esett

az új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, mely kifejezetten alkalmas arra, hogy a legújabb, vagy a logisztikai folyamatokat elősegítve a leghatékonyabb eszközparkot szerezhessük be.

 

Most megtehetjük, hiszen nyertes pályázatok esetében a támogatás összege:

− minimum 5.000.000 Ft – maximum 153.500.000 Ft, összesen pedig 33,3 milliárd Ft

áll rendelkezésre.

 

Annál is inkább érdemes szem előtt tartani a pályázati lehetőséget, hiszen a támogatás mértéke, formája az összes elszámolható költség 70%-a. Visszatérítendő támogatás, mely adott feltételek mentén vissza nem térítendővé alakul.

 

Az SR-LOGISTIC RAKTÁRTECHNIKA segít

 

Ahhoz, hogy biztosan a raktárad, a területed egészére, a leghatékonyabb eszközöket szerezhesd be, kérd szakértői segítségünket. Megismerve a logisztikai folyamatokat, olyan eredményes megoldásokkal tudunk szolgálni, melyek folyamatosan segítenek abban, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a logisztikai folyamat, hozzájárulva ezzel a nagyobb, és gyorsabb teljesítményhez.

 

Partnereink számára immár 15 éve nyújtunk a logisztika és raktározás-technika területén teljeskörű szolgáltatást, egészen a felméréstől a kulcsrakész átadásig.

 

A logisztikai igényekhez mérten valósítjuk meg az elképzeléseket, a felmérést követően a felmerülő problémák és feladatok optimális és hatékony megoldásához nyújtunk egységes segítséget.

 

Célunk, minden partnerünk esetében, hogy bármely felmerülő igényt a maximális minőségben valósítsunk meg és adhassunk át annak érdekében, hogy zökkenőmentesen vehessenek részt a folyton változó piaci verseny szereplőjeként.

 

 

Pályázat benyújtása előreláthatólag 2020. május 29. 9:00-tól 2020. november 2. 12:00 óráig